Hosszú volt az út, amíg a 850-es fityótól eljutottam a 730-as BMW-ig, közben mindig jól éreztem magam az épp alattam berregő típusban. Az első Fiatom 22 évesen vettem, hárman összedobtuk a fizut hogy azért maradjon hó végére is, aztán hajts! Sajnos az fél év alatt szétrohadt alattam. Mit tudtam én, hogy mit kell nézni vásárláskor: beleültem, berregett, vitt magával, nem ázott be, jó lesz ez!

De nem adtam fel, vettem egy másikat, azt körbekopogtattam, aláfeküdtem, minden pöpec, nem rohad! Annak -mint kiderült- a motorja volt kuka.
Hát... így megy ez - ahogy Vonnegut mondaná. :)

Aztán került Skoda, többféle Citroen (BX-ek, majd egy XM - azt imádtam), és különböző BMW-k sora (közben még kis Opel Swing is). Munkám során pedig offroad vezettem UAZ-t, Land Rovert, Mitsubishit, Toyota Land Cruisereket, bejártam velük Magyarországot és gyakorlatilag egész Észak Afrikát és a Közelkeletet. 

Utóbbiról egyfajta blog is készült, elvetemültek, bátrak, unatkozók és egyebek ugorjanak ide (most épp Ghánából az Emirátusokba csöppentünk): KLIKK

Vissza a témához: keressünk Hetest. Mivel az utóbbi években háromezres dízelekkel volt dolgom (E39 530D, E46 330D), eléggé hajlottam ezirányba, de nem zártam ki a benzineseket sem, emlékezve az első 320i-re, majd a csodás 328i kópéra.

Folyamatosan túrtam az itthoni oldalakat és az autoscout német részét, mert hát honnan vegyünk német autót, ha nem német  olasz oldalról? Oké, viccet félretéve először tényleg csak a német választékot néztem, aztán a hollandot is, majd a belgákat is, sőt még franciákat és osztrákokat is. Alapnak tekintettem a faceliftes E65/66-ot, és minimum legyen benne Logic7, fűthető ülések és night vision (éjjellátó "asszisztens"?). Az sem baj, ha kívül fekete és belül bézs, vagy ahhoz hasonló, világos bőr.

Nem tudom azt, ki hogy van az élettel, de nekem a "meglátni és megszeretni" az a dolog, ami eléggé meghatározza a csapásirányom.

És egyszer csak... ott volt... a hirdetés... Olaszországban... égi jel!

 
A tulaj, mint kiderült egy jófej srác (gépészmérnök ügyvéd :)), elküldte a hibák jegyzékét: karcolás a jobb hátulján, a vezetőülés és a könyöklő kissé nagyon használt, de nincsen kirepedve, ez minden:

Itt pedig valahol karcok vannak a hátsó részen:

Vállalható.
Főleg úgy, hogy elküldte az összes számlát az általa szervizben végzett minden munkáról, valamint a szervizkönyv és a forgalmi másolatát, amiből kiderült, hogy az autó korábbi tulajdonosa végig a BMW Italia volt. A szervizkönyvet összevetettem az online adatbázissal, stimmeltek a kilométer pecsétek.

Akkor hát ő lesz az.

Csakhogy: baromi messze van, Reggio Calabriában, a csizma orrában, a hold seggén túl, ahogy az olasz mondja az ilyesmire.

Persze szerelemben nem ismerünk távolságot, ráadásul a párom is imádja Olaszországot, sokat élt ott, tökéletesen beszéli a nyelvet, nem volt kérdés az, hogy megyünk érte, de hogyan?
Ugye nem lett volna rossz összekötni az utat egy nyaralással, lazán hazagurulni, közben megnézni helyeket... álmodoztam.
Ennek elég hamar vége lett, és átcsapott egyfajta lázas keresésbe a dolog, ugyanis kiderült, hogy az olasz rendőrök igencsak nem szeretik a magyar P-s rendszámot. Olasz P-s pedig nincs, vagy legalábbis úgy tűnt akkor hogy van, de 4000 euró lett volna rá egy havi biztosítás.
A tulaj - mint említettem ügyvéd úr civilben (bár gépészmérnök szeretett volna lenni, de folytatnia kellett a családi hagyományt, mellette gépészkedett: 8 autója volt, köztük saját építésű terepjáró is) - és egyik olasz, nagyon jó barátunk túrták a netet azért, hogy hátha létezik megoldás a lábon gurulásra, mert én már trélert foglaltam. Levezetni oda több mint 2000 km-t, majd vissza: pénz és idő. Ráadásul az idő szorított, mert egy hét múlva vissza kellett repülnöm Abu Dhabiba.

Bár az egerek és emberek legnagyobb tervei rendszerint füstbe mennek - egy mondás szerint -, szerencsére a Jóisten nem mindig hagyja cserben szelíd báránykáit (ez egy másik mondás).

Email érkezett, a vízum elkészítése 9 napot csúszik a ramadan vége miatt (Allah hatalmas), barátunk pedig talált egy céget, ahol adnak 5 napra biztosítást az autóra. Az ügyvéd úr már tárgyal is velük, menni fog a dolog, annak ellenére, hogy Torinóban van a székhelyük: emailben minden intézhető, szuper!

Az én párom és szerelmem nekilátott megtervezni az utat, mivel ő nemcsak gyönyörű és csodálatos nő, de a számok, táblázatok, beosztások, útvonaltervek, gazdasági és gazdaságossági mutatók és egyáltalán az egész úttal kapcsolatos mindenféle dolognak az értője.

Kihordott egy kisebb szívrohamot, amikor kijött a végösszeg, de tudta azt, hogy számomra egy álom megvalósulása előtt állunk, hát rábólintott és hozzácsapott még 500 jurót azért, hogy enni is tudjunk majd valamit az úton. Imádom!

Még egy utolsó egyeztetés, tréler lemondása, repülőjegyek, shuttle buszjegyek, pesti parkolás megoldása, pénzek borítékolása (szállások, tankolás, útdíj, kaja, egyéb, minden külön, nem ám csak így meg úgy!).

Eljött a nap, megtankoltuk Hottikát - a jó öreg E46-ost - és irány a nagy falu repülőtere, ahol a hosszú távú parkolóban leraktuk az autót és felpattantunk a Wizzair milánói járatára.