Avagy 2019. szeptember 12.

Az anyakönyvi kivonat szerint súlya 1940000 gramm (2520000 együttesen), hossza 5179 mm, 2993 köbcentis 306D3-as szív dobog benne, környezetvédelmileg megfelelt (megengedett "K" érték 1.5, mért "K" érték 0.05), így 10-es besorolású lett az Euro IV-esek családjában.

Persze ennek története van. Mivel időnkből futotta, úgy döntöttünk, hogy mi járjuk végig az összes lépést, megtakarítva ezzel nem kevés magyar tugrikot (amit leszedtek rólunk, amikor az E46-ot hoztuk evilági forgalomba).

Kaptunk időpontot a műszakira, merugye hiába EU-ból behozott autó, hiába van még rajta több mint másfél év műszaki az eredeti forgalmiban (a kilóméter is feltüntetve), ahhoz hogy ezt elfogadják, kell valamiféle műszaki adatlap.

Legalábbis az olaszoktól behozott autókra kérnek ilyet (a többi országról nem tudok), amit naná nem őriz meg a kutya sem, így aztán G. ügyvéd úr sem volt különb.

Mindegy, lehúzás egy per egyes tárgykör, ahogy a fősulin mondták volna. Szerencsére nem kellett az NKH-nál a  sorban topognunk, egy kedves srác besorolt a várakozók közé, elintézte a papírmunkát is, sőt, elszaladt vele az eredetiségvizsgálatra is (lehúzás egy per kettes tárgykör, korábban ilyen nem volt ugye EU-s kocsikra), addig mi boltoztunk, kávéztunk, ebédeltünk. Na jó, itt kis pluszt kellett fizetni, de hát az idő pénz - ahogy a művelt orosz mondaná, ha tudna magyarul.

Fél kettőre megvolt minden papír, szaladtunk a NAV-hoz, leróni hálánkat. Úgy tűnt, bőven van időnk mindenre, hiszen utánuk csak a biztosító áll közöttünk és az áhított rendszám között. Persze aki ismeri a mondást, miszerint az egerek és emberek legnagyobb tervei rendszerint füstbe mennek, az tudja, hogy mindig közbejön valami.

Mire kitöltöttük a nyomtatványokat, fél három lett, és ekkor derült ki, hogy várnunk kell a határozatra, majd hívnak. Hinnye! Dejsze a barátunk mondta, hogy minden le van zsírozva, most, mostanra, mostra! Néztek ránk, hogy ki is az a barát? Megmondtuk. Megértették. No, akkor háromra jöjjünk vissza, kész lesz a határozat.

Visszajöttünk, kész lett és akkor bumm! Kiderült, hogy az, aki a kártyás fizetést intézte volna, az már lelépett így nem maradt más, mint az OTP-s befizetés. Fél négykor a NAV zár. Pffff... Szaladtunk az OTP-be, fél órát vártunk, közben semmi nem történt, minden ügyintéző baromi elfoglaltnak tűnt. Végül már fölpattantam és odamentem két, látszólag diskuráló hölgyhöz, hogy ugyan már, itt tobzódik egy csomó ügyfél a székeken, akik engem ugyan nem érdekelnek, mert egy egoista fasz vagyok per pillanat, de a NAV az orrunk előtt csapja be az ajtót és akkor jöhetünk vissza holnap. Úgyhogy fel a kezekkel és vigyék a pénzünk! Megértették. Jöjjek soron kívül, intézik. De a sorszámom épp következett, nem kellett a soronkívüliség, csak már intézzék!

Háromnegyedre esmét a NAV előtt lihegtünk, a biztonsági őr elállta a bejáratot, de átmentem mátrixba és már bent is voltam, mivel a hátszél azt is megsúgta közben telefonon, hogy ugyan félkor zárnak, de ott vannak egészig. No és ők is tudták ott az irodán, hogy hátszelem van, és immáron kedvesen mondták, hogy minden oké, áttolták a kormányablaknak az infót, mehetünk.

Gyors telefon a biztosítósnak, vár, menjünk. Mentünk. 33 fokban caplattunk a 333°-os aszfalton az irodáig, kaptunk vizet és egy III-111-es rendszámra kötvényt. Ilyen baromságot azért... Addig nincs rendszám, amíg nincs biztosítás, de ha nincs rendszám, mire kössék meg a biztosítást? Namindegy...

Háromnegyed ötkor estünk be a kormányablakba, kihúztuk a sorszámot, hoppá, mi következünk! A hölgy végzett az előtte ücsörgővel, az boldogan vitte a rendszámokat, forgalmit. Ekkor sokatmondóan ránk nézett (ezt megszívtátok, olvastam ki a tekintetéből), majd felállt, fogta a tárcáját és kiszambázott a bejáraton. És ő volt az egyetlen, aki a rendszámokat intézte! Ekkorra már hárman is mögénk soroltak, közülük az egyik kissé idegesen, mint kiderült délelőtt óta járta a kanasztát, mert valami dokument hiányzott. Vártunk.

Negyedkor kinéztem az utcára, hölgyünk ott diskurált valakivel, hóna alatt egy vekni kenyér. Fasza! Pár perc múlva jött, mindenki felugrott, egyszerre beszélt, bennem pedig szépen, lassan, mint egy kiöregedett ABS-ben ment föl a nyomás, oké, hogy mindenki ideges, de én jövök! ÉN!!!

Azért valaki mégiscsak becsusszant elénk, sorszám nélkül. Hátszél? Mindegy, fél hatkor sorra kerültünk és minden rendben volt, így átvehettük a várva várt cuccost.

Visszaügettünk az NKH elé, ahol a parkolóban ott árválkodott rendszám nélkül Mobyka, aki azért az, mert nálunk mindenki nevet kap (az E46-os a Hottika lett, mivel télen született és baromi jól fűtött). A 7-es névadója - olasz kötődés meg minden -, ő volt:

Bálna, hajó, miazmás...

Hát... ennyi a történet, kis segítség az NKH-nál, kis hátszél a NAV-nál és egy nap alatt elintéztük azt, amit egy ügynök lazán megcsinált volna egy nap alatt, viszont így ott lehettünk a nagyfiú születésénél.